2013. november 18., hétfő

2013. szeptember 30., hétfő

Horgolt Minion


Peppa malacos ágytakaró

Turiban vásároltam egy zöld lepedőt, illetve egy nagy peppás ágyneműt. Néhol el volt szakadva a varrás mentén így ötletelni kezdtem. Szétbontottam az egészet és neki láttam a munkának. Készítettem először egy sötétítő függönyt az egyik oldalából, szerencsére a hossz pont stimmelt. Majd az ágynemű másik oldalát kettévágtam. Az egyik fele lett a takaró rózsaszínű oldala, majd a másik részéből kivágtam a malacos mintákat és a szívecskéket. A zöld lepedőre rávarrtam ezeket, és a két peppás négyzetet is. Összevarrtam a két anyagot (rózsaszínt és a zöldet). Ezután tömőanyaggal kibéleltem, hogy legyen tartása a takarónak, végül egy horgolt szegéllyel díszítettem. A végeredményt én imádom, remélem gyermekem is :)
Kép a függönyről (jobb oldalon csak csak a kiságy körüli összkép látszódik):

A takaró:

2013. szeptember 15., vasárnap

Zászlók

Több helyen láttam már kis háromszög zászlókat gyerekszobákban és nagyon tetszettek. Feldobja a szobácskát. Mivel Blankánál fent gázcső megy végig, gondoltam biztos nagyon hangulatos lenne, ha aggatnék rá egy zászlósorozatot. Hát szerintem sikerült :)

2013. június 9., vasárnap

2013. június 4., kedd

Horgolt párna

Blanka szobájába készítettem egy ülőpárnát. A lényeg volt, hogy jó színes legyen. Azt hiszem sikerült:

2013. május 27., hétfő

Zsepisdoboz Esküvőre

Párban csináltam ajándékba. Gyűrűpárna a gyűrűkhöz, a zsepisdoboz, megtömve pénzzel pedig ajándékba:

2013. május 24., péntek

2013. március 22., péntek

Farmerdzseki tuning

Nagyon szerettem volna egy világos farmerdzsekit, de kicsit sokalltam érte a 14 ezretet, így úgy döntöttem kézbe veszem a dolgot. Turiztam egyet 2500-ért. Cloroxban áztattam másfél napig, majd egy kis szegecselés és strasszozás és újjá varázsoltam. Ilyet még az üzletben sem kaptam volna, Nchisre dekorálva :)

2013. március 21., csütörtök

2013. március 1., péntek

Gyereksátor

Már megint új terven töröm az agyam. Azt találtam ki, hogy Blankánknak készítek egy kis kuckót, egy sátrat. Sok szempontot tartok szem előtt: - Saját kezűleg készítsem, - összecsukhatós legyen, - ne legyen nagy alapterületű, - passzoljon a nappalihoz és Blanka szobájához is, - kis költségvetésből oldjam meg. Ez utóbbi már sajnos nem teljesül, ugyanis az alapanyagok nem voltak olcsók. Az anyagot még sikerült turiban beszereznem és szerintem nagyon szépet vettem. A faanyag azonban drága volt. Fa söprűnyeleket vettünk, az lesz a sátor merevítése. Sajnos nem olcsó, de legalább masszív, nem fog eltörni. Vettem cérnát is, vagyis az alapok meg vannak, már csak a munka van hátra. Össz kötségem 5000 Ft volt
Ezek a már elkészült gyönyörű sátrak alapján körvonalaztam az elképzeléseimet:

2013. február 14., csütörtök

Strasszozás

Új őrület hódít nálam, a strasszozás. Imádtam mindig, ha egy ruha csillog-villog. Eddig nem jöttem rá, hogy akár egy felsőt is ennyire egyszerűen fel lehet dobni. Egy kis csillogás és máris újjávarázsoltam egy-egy már unalmas cuccot. Persze szükséges hozzá jó pár csomag strassz, vasaló, vagy dekorpáka. Én egyszerűbbnek találom a pákát, egyesével felszedegetem vele a strasszokat, megolvasztja a ragasztót 5-15 másodperc alatt, majd fel is illeszthető a ruhára, cipőre, vagy amire épp akarod. Ajándékot díszíthetsz, sapkát, dísztárgyakat. Szóval ha kreatív vagy, akkor a határ a csillagos ég. Pár példát mutatok, amiket már elkészítettem.


2013. február 13., szerda

Farsangi jelmez

Pénteken a bölcsiben farsang lesz. Gyors ötletként kreáltam egy varázs kalapot egy varázspálcával, turiban meg varázsköpenyt vettem, összköltségem kb. 300 Ft volt. Csak értékelje Blanka és fel is vegye :)

2013. február 4., hétfő

2013. január 28., hétfő

Fonallámpa

Meguntam a régi csillárt, próbáltam feldobni valahogy, így sikerült :)
Hozzávalók: 
Lufi, kézkrém, tapéta ragasztó, fonal, vödör, szike
Elkészítés: Lufikat egyformára felfújom, két csomót is kötök rá, hogy ne eresszen le. Azért nem árt tartalék lufinak lennie, mert csomózás után is leereszthet, akkor viszont új kell. Majd kikeverem a tapétaragasztót csomómentesre. Ha mégis csomós lenne, nylon harisnyán átszűröm. Állni hagyom egy órát, hogy jó mézes állaga legyen. Addig a lufikat bekenem kézkrémmel, hogy ne tapadjon a lufira a ragasztós fonal. Majd ha már használható a ragasztó, akkor a fonalat szépen lépésről-lépésre belemártom, majd lufira tekerem. Egy idő után már elég a lufit forgatni. Ha elég sűrű a minta akkor fent elcsomózom és felakasztom száradni. Nehéz lesz a súlya, jó erős fonal kell a felakasztáshoz. 48 órát kell szárítani. Akkora lámpa búrát készíthetsz, amekkorára tudod felfújni a lufit. Használhatsz óriás labdát is, bár azért meg kár, mert ki kell lyukasztani szintén (kivéve ha leereszthető, de a ragasztó miatt már amúgy sem biztos, hogy használható lesz.) Jó gemancsos munka, úgyhogy olyan helyet használj az elkészítéshez. Amikor megszáradt a lyukakban maradt ragasztó hártyákat szikével kivagdostam. Azt az ötletet hallottam még, hogy szivaccsal fel kell itatni a fölösleges ragasztót, és akkor nem lesz hártya. Ez jó sok idő megtakarítás lehet, mert a szikézés jó 10 órás munka még. Olcsó, szép és nem nehéz megoldás egy lámpához. Jó munkát, ha kedvet kaptál hozzá...